Szirmok

Köszönöm, hogy apró szirmaimat észrevetted...

Csak egy kő...

 

 

 

edeskem.jpg

 

 Édeském...

 

 

Anyák napja közeledtével.... mindig elszorul a szívem.
Tudom, hogy sok embernek jóval  túl az ötvenen,  még élnek a szülei, igaz akadnak sokan olyan emberek is, akik nagyon korán veszítik el az édesanyjukat, mint én is…
Anyák napján én két anyára emlékezem. Az egyikre azért, mert a világra hozott, a másikra azért, mert felnevelt, s az utamra indított. A történet, amit most elmesélek, lehetséges, hogy csak nekem csoda, de nekem az.
Emlékszem, még otthon éltem, de már tudtuk, hogy hamarosan egy távolabbi településre fogok költözni. Édeském, anyai nagymamám, tudta, hogy el kell jönnöm, hiszen állást kínáltak fel, amihez szolgálati lakás, illetve szolgálati szoba is járt. Az elutazásom napján, egy pénteki napon, nagyon nyugtalan volt. Összeszedett mindent, amire szerinte szükségem lehet, a varrókészlettől a rezsón át- a szódásüvegig.
Láttam a szemében, valami mélyről jövő elfojtott szomorúságot. Hálátlannak, árulónak éreztem magam, már majdnem ott tartottam, hogy visszamondom az egészet. Mert a saját falumban is kaptam volna munkát, csak a mondás, hogy "senki sem lehet próféta a saját hazájában.."- engem is motivált. Akartam már az önálló életet. Megmutatni magamnak, hogy mit érek, hogy egyedül is boldogulok...
Éppen akkor, amikor kicsit elbizonytalanodtam, Édeském elém állt. Egy kis kövecske volt a kezében." Tedd el ezt lányom "- mondta. -, "csak egy kő, egy kis vacak. Még Máriagyűdről hoztam. A szentes-búcsúból. Azt mondták nekem ott, ez kabala és varázserővel bír , vigyáz a gazdájára, csak mindennap kicsit meg kell a tenyeredben melegíteni. "
Elnevettem magam, micsoda bolondság, még hogy egy kő vigyáz rám...Édeském látta a fura vigyort a képemen, s gyorsan hozzátette: "Ha nem használ, hát nem is árt." Aztán, már a kezemben is volt a kis kövecske. Selymes felülete belesimult a tenyerembe. Egy pillanat alatt melegem lett. Ahogy néztem, tapogattam, fémszerűen csillogott. Megköszöntem egy puszival, aztán a táskámba tettem. Már alig volt időm, tudtam, jön a teherautó, s a kis bútoraimmal együtt, elvisz engem 50 kilométerrel messzebbre, egy másik településre, ahol hétfőtől apró kis gyerekeket bíznak rám. Jó érzés volt, de bujkált bennem a félelem is. Vajon képes leszek –e a feladatra.
A teherautó motorjának berregése, majd a dudálás, jelezte, hogy itt az idő, a szülői' háztól, ezennel búcsút kell vennem. Mindketten nagyon sírtunk. Édeském a nagybátyámmal maradt, s a faluban élt még a nagynéném is a családjával. Tudtam, nem marad egyedül, s úgy is sokat jövök majd haza. Amikor elindult velem a nagy Csepel teherautó, még könnyezve utánam kiabált. - Vigyázz a kis kőre, ne veszítsd el ! Nem veszítettem el, bár a harminc év alatt sokszor volt úgy, hogy nem találtam. Ilyenkor kétségbeesetten kerestem, mert valóban nagy jelentőséggel bírt a számomra. Mindig velem volt, még a gyermekeim születésekor is. Különösen attól a perctől fogva lett nagy kincs nekem, amikor Édeskémet elvitték az angyalok. Oly sok tél múlt el az óta már, s még mindig ugyanúgy fáj a hiánya. Néha elképesztően jó lenne az ölébe bújni, mint kislánykoromban és abból a levesből enni, csak egyszer még, amit ő főzött. Elmesélni mi minden történt velem...


Akkor régen, az első munkanapomon, ott az óvodában, Peti érkezett az anyukájával.
"Te vagy az új óvó néni?" - szólt hozzám, s különlegesen hosszú szempilláját, gyönyörű okos tekintetét látva, már el is voltam veszve. Aztán eltelt harminc év, s egy napon a nagy Peti beíratni hozta hozzám a fiát kis Petit. Az első pillanattól kezdve, hogy a kisfiút megismertem, különös "vonzalom" alakult ki köztünk.
A beiratkozás napján ért az első meglepetés. Peti ugyanazon a napon született, mint a nagymamám. Április tizenhatodikán…, mintegy nyolcvanhat év különbséggel. A pályám során soha nem találkoztam még ilyen jólelkű gyermekkel. Olyan nagyon szeretjük egymást, hogy arra nincsenek szavak. Petike, szinte mindenét megosztaná velem, sokszor a nagy Peti is csodálkozik, mert otthon is sokat emleget és olyanokat mond, hogy majd veszek az óvó néninek egy nagy traktort, ami a havat is ellapátolja helyette, neis kelljen soha kapálnia, mert a gép azt is megcsinálja majd. Máskor pedig az összes virágot elhozná nekem...
Petike most hét éves. Iskolába megy az ősszel...
A kövecskémet mindig magamnál hordtam, egészen addig, amíg egy napon mégis megváltam tőle. Egy kedves barátomnak küldtem el, aki nagyon fontos a számomra. Jó helyen van, most reá kell, hogy vigyázzon. Boldoggá tett a tudat, hogy neki adhattam és biztosan tudom, sehol a világon nem lehetne jobb helyen. Édeském is helyeselné a döntésemet. Igaz, csak egy kő, de őszinte szeretet bújt el benne... Azon a napon, amikor a követ elküldtem a barátomnak, az udvaron játszottunk a gyerekekkel. Egy pillanatra, a nagy fenyőfák alatt elkalandoztak a gondolataim, s azon tépelődtem, hogy a barátom majd mit is fog gondolni, érzi –e majd a kőben rejlő meleget, ha meglátja az én "kincsemet"...megszólalt a harang az intézményhez közeli templomban.

Dél van. Ilyenkor szoktunk bemenni a gyerekekkel. Mielőtt megszólalhattam volna, arra kérve a csöppségeket, hogy pakoljuk el a kinti játékokat, kis Peti odajött hozzám. Egy apró kis kavicsot nyújtott felém. -" Óvó néni, tedd el ezt a kavicsot. Ezentúl ez vigyáz majd rád." A harangok meg csak zúgtak bele a nagy déli csendbe...

 

petivel.jpg

cím nélkül...

 

Hiába vittek felhők fölé az angyalok...
még hallom, ahogy nyitod az ajtót.,
s a kiscsibéknek főtt krumplit vagdosol -

 


A parazsat látom, ahogy füstöl,
amikor a nehéz vasalóba teszed,
kisimítva vele fekete kötényedet...

almát reszelve az órát figyeled,
izzítod a sparheltet , ..a pite készen legyen
mire hazaérkezem...

kávét szürcsölve, könyvedet lapozod...
szemed könnyes, a történetnek vége -
elfújtad a petróleumlámpát ...


Most minden csendes, a felhők némák...
kint , kiáltanak az orgonák..
az illatukat a szél már nem viheti el hozzád...

 

 

 

2009. április...

 

 


 

 

 



 

 

 



 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 33
Tegnapi: 285
Heti: 318
Havi: 2 774
Össz.: 389 448

Látogatottság növelés
Oldal: 2. Csak egy kő..
Szirmok - © 2008 - 2017 - rojtok.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: napi bölcsesség - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »