Szirmok

Magam elöl is futottam már, 
mikor  magamra hagytál.
Üres, lélektelen szobám falán
árnyékodat sem kerestem.

Hajlott hátú volt  a tél,
s akkor  emlékeim esőfüggönyén 
fagyos pillantású,
gúnyos arcodat megláttam.

A vágy ezüsthintaját elengedve,
s a magány görbületéből  felegyenesedve...
szívem acélredőnyét örökre lehúztam,
összefüggéstelen álmaimba bújtam! 

 1996-  ( később, kicsit  átdolgozott)

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat