Szirmok

Köszönöm, hogy apró szirmaimat észrevetted... Ruder Jana írásai

 
 
 
Az öreg ház
 
 
 
Egy hónap telt el a temetés óta. Azóta senki sem járt a házban, a zsalus ablakok is, mintha gyászoltak volna, hiába sütött a nap, bezárkózva várakoztak … A ház előtt álló hatalmas fenyőfa ágain azonban, nagy volt a hangoskodás. Verebek és cinkék, repkedtek a vadrózsa bokor és a fenyő között. A bokor alján egy edény üresen tátogatott. Néhány hónapja még vízzel volt tele. Idejártak a verebek, cinkék fürdeni, inni, néha a vadgalambok és darazsak, méhek is látogatták az edényt, amit Vilma néni mindig megtöltött, hogy friss legyen. A gangon ülve gyönyörködött a röptükben, csivitelésükben. No meg a pillangók táncában, amikor a nyári orgonabokor virágain repdestek. Sárga, fehér, és tarka pillangók. Néha, egy egy kék is megjelent, ilyenkor Vilma néni még a lélegzetét is visszafogta. Megmozdulni sem mert, nehogy elrepüljön. Annyira szerette őket. A természetnél csak a gyerekeit, és az unokáját szerette jobban. Anna négy éves koráig itt lakott, ebben a régi házban, nagymamája szeretetében fürödve. Nagyapját nem ismerte, mert egy napon, a gyerekeik születését követően, kivándorolt Kanadába, aztán évekkel később meghalt. Vilma néni ritkán beszélt róla. Anna szülei akkor költöztek a közeli kisvárosba, amikor Annát óvodába íratták. Nem volt nagy a távolság a falu és a városka között, így gyakran találkozhattak. Anna erősen kötődött a nagyijához. Sokszor iskola után is, a régi ház felé vitték lábai. A helyi busz, szinte a ház előtt tette le. Rengeteg közös témájuk akadt, és mindketten szerelmesek voltak a könyvekbe, és filmeket, s a zenét is szerették… Mindent megbeszéltek, megvitattak. Anna mindig számíthatott a szüleire, de nagyi szeretete nélkül még az egyetemen is árvának érezte volna magát.
Kicsit szorongva, szomorúan közeledett a házhoz. Most nem biciklivel jött, mint korábban olyan sokszor, hanem autóval. Elhatározta, hogy elvisz néhányat a nagyi kedvenc könyvei közül. Azokat, amiket Vilma néni szinte rongyosra olvasott. Úgy érezte, nem a temetőben van hozzá közel a nagyi, sokkal inkább ebben a régi házban, amit egykor Vilma néni szülei építettek. Nem volt nagy, de minden volt benne, amire egy családnak szüksége lehet. Még egy kis konyhakert is tartozott a házhoz. Az udvaron régi kerekes kút, valaha nagy segítségére volt a néninek.
Amikor odaért a házhoz, a szomszédok éppen kint csevegtek a kapujuk előtt. Szöszmötölt kicsit az autóban, arra várt, talán bemennek ezek az emberek, akik a számára idegenek voltak, hisz csak pár éve költöztek a nagyi szomszédságába. Nem akart beszélni, senkivel. Most csak nagyival akart lenni. Amíg a táskájában matatott, eltűntek a szeme elöl, aztán kiszállt az autóból és elindult… Egy ideig csak állt az udvaron. Nézte a ház falait, a gangon árválkodó, elszáradt muskátlikat, az üres hintaágyat… az elárvult udvart, talán csak a futórózsák bírták, lehajtott fej nélkül. Nem sírt, csak a torkában nőtt egyre erősebben valami, ami nem engedte, hogy a kulcsot a zárba helyezze. Csak állt megkövülten… és megrohanták az emlékek, az eltelt huszonöt év… Majd erőt vett magán, és benyitott a házba. Először abba a szobába ment, amibe születése után hazahozták a szülei, és később is az övé maradt, amikor elköltöztek a városba. Itt, ebben a szobában töltötte a gyerekkora nagy részét.. Szinte hallotta, ahogyan nagyi szólongatta” Kicsi Kincsem, gyere reggelizni” Kinyitotta az ablakokat, és a fény a levegővel együtt szinte betódult a szobába. Aztán a konyha következett. Itt sütötte nagyi azt a sok isteni palacsintát, meg narancshéjas kakaós kevertet, gyümölcstortákat, és mennyi mindent még…
Végigjárta a helyiségeket, és mindenhol szellőztetett. Kicsit remegett a keze, amikor Vilma néni szobájának kilincsét megnyomta. Itt is ablakot nyitott, de már könnybe lábadt a szeme. Leült a fotelba, és nézte az ágyat, amiben utoljára a szeretett nagymama feküdt. Innen vitték el a kórházba, ahonnan már nem érkezhetett haza. Az éjjeli szekrényen ott volt a szemüvege, egy könyv, s a félig kihúzott fiókból kilógott egy rózsafüzér. Anna magához ölelte… aztán kihúzta a szekrényke fiókját. Fényképeket tartott benne, egy kis albumban. Vilma néni gyerekeinek, Zoltánnak és Klárának fényképeit, és Annáról készülteket is itt őrizte az idős asszony. Anna sokáig nézegette a képeket, kereste a hasonló vonásokat, édesapja gyerekkori képeit pásztázva. Majd a fiókba nézve, egy virágmintás apró füzetet talált, és egy imakönyvet. Óvatosan nyitotta ki a füzetet, melyben kézzel, gyöngybetűkkel írt versek voltak. „ hogy ne legyél egyedül” – szólt az ajánlás. Az aláírást nem tudta elolvasni. Ezt még sosem látta a nagymama kezében. Néhány verset elolvasott, majd az imakönyvhöz nyúlt, amiből egy préselt falevél pottyant a kis virágmintás füzet fedelére. Óvatosan tette vissza, nehogy megsérüljön a falevél…
Ezeket érinthette utoljára a nagyi- gondolta Anna.
Vigyázni fogok rájuk, mert érzem, hogy ezek fontosak voltak a számodra - suttogta az ég felé nézve, mintha üzenne az eltávozottnak. A könyvespolcon nézelődött, majd kiválasztott néhány könyvet, és a táskájába tette. Aztán becsukta az ablakokat… és bezárta az ajtót. A kapuból még visszanézett. Elhatározta, hogy megbeszéli a szüleivel… a szakvizsgája után, némi felújítást követően... ideköltözik. Ebbe a régi házba, ahol mindig mosolyog a Nap…
 
 
 
2020.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 83
Tegnapi: 73
Heti: 339
Havi: 3 390
Össz.: 589 343

Látogatottság növelés
Oldal: 189. A Régi ház ( próza)
Szirmok - © 2008 - 2021 - rojtok.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »