Szirmok

Nyújtózik  az ősz...

Időnként messzire vitt utam

oda, ahova nem járnak sokan.

Erőm engedte, hogy szálljak,

de  az éji csend, eltörte

a  képzelet- szárnyat...

elhagyott hangom sírt

 a magány asztalán,

 egy  rozsdás  falevél fonák oldalán.

Nyújtózik  az ősz...

hosszan  lelóg egy pókfonál,

 ha  majd a tél gallérjára száll,

megállok. Ideje már...

 Szembenézek a sötéttel...

   rám guruló közönnyel,

a megszokottság rongyaiban járva...

 színeket tenyerem vonalaiba zárva

hagyom, hogy ölébe rejtsen a múlt.

De te  emeld magasra fejed.

 Arcodon ott  van a jel.

Ne félj...

velem  már nem vétkezel.

 *

2010. november.

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat