Szirmok

Köszönöm, hogy apró szirmaimat észrevetted...

 

A Héttorony Irodalmi Magazin prózai szerkesztője , Pápay Aranka, akit mélységesen tisztelek,  egy érdekes  játékra invitálta a Toronylakókat.  Adott volt egy szituáció, melyet ki kellett bontani.  Igaz ugyan, hogy az utolsó másodpercekben sikerült feltöltenem a POLIGRÁF-  történetemet, és az is igaz, hogy nem sikerült éppen a legjobban, ráadásul Arankának is bajlódnia kellett a szerkesztéssel,  de azért én örülök, hogy belevágtam a játékba.  Sokat lehet ebből profitálni, ha az ember lánya firkászkodásra adja a fejét.

Íme a feladat: 

"Kedves prózás társaink! Keressük elő ismét a nagyítónkat, és próbáljuk kideríteni, mi is történt, vagy mi is történhetett volna. 

Ki-ki írja le, szerinte honnan és hogyan kerülhetett egy ismeretlen fiatal lány a kisváros parkjának egyik fájára.

Két vastag ág közt ült, amikor rátaláltak. Égnek álló kék hajában a bal halántéka felett leborotvált folt sárgán virított, feketére lakkozott körmeivel a kéregbe kapaszkodott, feketével vastagon keretezett szemével bambán nézett a semmibe, iratok nem voltak nála, kilétére nem tudott választ adni… semmire nem emlékezett, senki nem is kereste. Ki ő, és vajon miért lett punk?

Három A4 –es oldalnál nem terjedelmesebb, jobbnál jobb oknyomozó írásaitokat szeptember 10-ig várjuk, a cím alatt Poligráf megjelöléssel. Gyors helyesírási ellenőrzés után publikáljuk, és lássuk, ki lesz a legjobb!" 

  íme az én variációm: 

 

Sehogy sem volt képes megbarátkozni a gondolattal, hogy neki itt kell laknia. Ebben a betondzsungelben, ahol még a fák is feszengnek. Időnként előszedte a régi képeket, leveleket és azzal vigasztalta magát. Értelmes asszony volt, felfogta, hogy nem lehetett másként. Nem maradhatott egyedül a kis faluban. Sokan zaklatták. Tojást kértek, meg a kertből ezt-azt, majd egyre beljebb  merészkedtek. Eltűntek a tyúkok, a tüzelő, és a verandáról a fonott karosszékek is. Pedig abban olyan jó volt üldögélni a papával. Eszébe jutott, hányszor mérgelődött, amikor az cigarettára gyújtott. Pedig milyen rendes ember volt, sosem füstölt be a lakásba. Még a legnagyobb télben is kiment a verandára. Igaz, Katus ilyenkor mindig kinyitotta a konyhaajtót, hogy a jó öreg cserépkályhából némi meleg a verandára is menjen, miközben az öreg hódol annak a büdösen füstölgőnek... De már nincs itt az öreg. Elment oda, ahonnan nem jött vissza még senki. Hiába várta sok-sok éjen át, s kereste a csillagok között. Pedig, ha még élne, biztosan nem kellett volna eljönni a kis házából, és soha nem mertek volna betörni, elvinni a fonott karosszékeket.

Gondolataiból felocsúdva az ablakhoz lépett. Kémlelte az eget, mintegy megszokásból. Nézte a teliholdat... Ilyenkor még inkább megrohanták az emlékek. Már megint itt az ősz. Milyen szép is lehet most otthon az erdő... Katus számára a város nem volt igazi otthon. Az első emeleten lakott, nem kellet lépcsőzni, liftezni, mégis minden idegennek tűnt. Csak Boldizsár hozott fényt a mindennapokba, aki reggel is, este is meglátogatta. Boldizsár az unokája, akivel mindenről tudott beszélgetni. Itt laktak ők is, éppen szemben a másik lakótömbben. Némi túlzással azt is lehetne mondani, hogy beláttak egymás ablakán. Angéla, Katus lánya egy nagy gyógyszertárban dolgozott. A férje pedig állatpatikát vezetett. A fiúk nem követte őket a biológia szeretetében. Inkább a rendőri, nyomozói pálya vonzotta. Éppen akkor kezdte meg tanulmányait, amikor Katust rábeszélték a költözésre. Nem volt könnyű. Angélának nem is sikerült volna, ha Boldizsár nem segít. Katus híres volt arról, hogy imádta a bűnügyi regényeket. Ezt mindenki tudta a faluban. Boldizsár pedig azzal érvelt, hogy a városban sokkal több lehetősége lesz olvasni, és majd segíteni a nyomozásban... ha olyan ügye akad. Elvégre jó ötletei vannak, mert minden olvasmányban ő is nyomozóst játszik. Azóta, hogy ideköltözött, már három év telt el. Jó, hogy közelben laknak, és jó hogy mégsem egy fedél alatt. „Még el tudom látni magam” — mondta sokszor... Angélának. Most nem volt kedve olvasni sem, pedig jó lett volna a végére érni a regénynek, amit elkezdett. „Micsoda idétlen egy címet adtak neki. A gyilkos egér. Hmm... Mindent kitalálnak” — dörmögött félig hangosan, miközben nézett ki az ablakon és a közeli park fáira irányította a figyelmét. ”Jó lenne kicsit átölelni a fákat, mint otthon” — gondolta. „Na, majd reggel… még nincsenek hidegek és nem is látnak meg olyan korán. Majd akkor megölelgetem őket... még bolondnak néznének, ha látnák, mennyire szeretem a fákat.” — Botorkált kicsit a konyhában, aztán lefeküdt. Nem aludt túl jól, izgatta a faölelés, és a telihold is besegített. Forgolódott csak az ágyban. Most a redőnyöket sem húzta le, még mielőtt elnyomta volna az álom, a teliholdat nézte. Aztán mintha valami zörgést és kiabálást hallott volna távolról, de már a tudatáig nem jutott el. Elaludt. Nem mélyen, hisz fel-felriadt... aztán alig pitymallott, felvette a pelerinjét. A vacsoráról megmaradt rizst és zsemlyemaradékot beletette egy nejlonzacskóba és kinyitotta az ajtót. „Jó lesz ez a madaraknak” — motyogta az orra alatt, s indult a parkba. Kuncogott magában, hogy időnként, milyen ötletei vannak, ám azt is tudta, hogy ezek a pillanatok tartják életben.

A fákhoz érve mindjárt jobban érezte magát. Kicsit mintha otthon lett volna, hisz a kis házuk mellett volt egy liget. Ha kinézett a verandáról, mindig a fákat látta. Nyárfák, nyírfák és néhány szomorúfűz is a patakpartján. De szép is volt! A park közepéig is elsétált, kinyitotta a zacskó száját és elkezdte hinteni a morzsákat, rizst.

— Gyertek, csak gyertek kismadarak, hozott nektek a Katus néni finomságot — aztán összehajtogatta a zacskót és megölelgetett néhány fatörzset.

— Istenem, de szépek és erősek vagytok..., de jó az illatotok — mondta hangosan, hisz ilyenkor még nem kószál erre senki, de ha mégis látja valaki az ablakából, hát hadd lássa. Aztán, ahogyan az egyik nagy fa törzsét simogatta, nyöszörgést hallott. Megölelgette újra és a hang még erősebb volt. „Tán csak nem hibbantam meg? Mintha valami nyöszörgés félét hallottam volna” — Megint megölelte a fát, de ekkor már nem csak nyöszörgést hallott, hanem érthető szavakat is.

— Nagyon fázom! Fáj a fejem! Úristen, hol vagyok?

Katus néni óvatosan, kissé rettegve a fa alatt, az ágak közé emelte fel a tekintetét. Földbegyökerezett a lába, amikor meglátta, hogy ott egy emberforma van. Nem volt ijedős természet, de azért két lépéssel hátrébb lépett a fától. Onnan figyelte a fura emberfigurát.

— Úristen, a kezeim... — hallotta, ahogy megint megszólalt a fán lévő. Katus néni érzékelte, hogy ez a valaki, ott a fán bajban van.

Nézte, szemlélgette egy ideig, aztán újra közelített, s amikor már bizonyosságot nyert arról, hogy ez egy lány, és nem lehet veszélyes, akkor közelebb lépett és megszólította!

— Jöjjön le kedves a fáról, mert nagyon hűvös van így hajnalban. Segítek, ha gondolja...  

A lány, akinek ijesztően fekete körmei voltak, erősen festett szeme, amin összefolyt a festék, arca maszatos, haja égnek álló és csak az Isten tudná megmondani milyen színekben pompázó..., félig borotváltan, szörnyű, ijesztő látvány volt.  Az idős hölgy nem értett a divatirányzatokhoz, csak azt tudta, hogy van, ami szép, és van, ami nem... hát ez nem volt szép az ő számára. Bizonyára elfutott volna mindenki, aki látja... Katus néninek azonban helyén volt az esze és a szíve is. Mindig hallgatott a megérzéseire, hát most miért is ne tette volna...

— Jöjjön csak bátran, segítek — feléje nyújtotta a kezét...

A lány egy pillanatig farkasszemet nézett az idős asszonnyal, aztán kicsit sziszegve, mint akinek minden csontja fáj... elkezdett lemászni a fáról. Amikor végre leért, nagyon reszketett. Katus néni ráterítette a pelerinjét és kézen fogta...

— No, jöjjön kedves, itt lakom, alig pár lépésnyire, főzök egy jó meleg teát és aztán elmeséli, hogy mi történt.

A lány szó nélkül ment a nénivel, arca sápadt volt, láthatóan fájt valamije. Nem beszéltek, nyugodtan lépkedtek. Csak akkor rezzent össze, amikor a városi nagytemplom órája elkezdte ütni a hatot. A lépcsőházba érve is csend honolt, a liftajtó nyílt ki éppen akkor, amikor Katus néni ajtajában is fordult a zár. A lakásba érve jobban szemügyre vette e lányt. Sápadt volt és még mindig erősen reszketett. Kezét homlokára téve érezte, hogy nagyon meleg. Tiszta törölközőt és egy pamuthálóinget adott kezébe, a fürdőszoba ajtót kinyitotta előtte.

— Menjen, fürödjön meg, addig én elkészítem a teát.

A lány szófogadóan bement a fürdőszobába, Katus néni pedig a konyhába.

A meleg víz áldás volt a testének, fájós fejének. Amikor a födőszobából kijött, sokkal emberibb kinézete volt, és látszott, hogy még nagyon fiatal. Az idős hölgy hellyel kínálta.

— Ülj le, és idd meg a meleg teát. Van itt egy szelet vajas kenyér is, biztosan éhes is vagy... egyél. Mi a neved?

A lány, akinek haja most a szemébe hullt, a semmibe bámult és megrántotta a vállát.

— Ne viccelj velem te lány, csak tudod a neved — simogatta meg a fejét az asszony... de a lány fejét rázva kortyolt a teából.

— Hol laksz és hogyan kerültél arra a fára... mesélj már — nézett kérdőn. Ám az evett és hallgatott, majd néhány hosszú másodperc elteltével megszólalt.

— Nem tudom, nem emlékszem semmire.

Megitta a teáját, és úgy ült a széken, mint aki mindjárt elalszik. Katus néni hozzálépett és látta, hogy ez a  lány lázas. A nappaliba megágyazott neki és lefektette. A lány pedig úgy tett, mint egy báb, engedelmesen ment, és ágyba bújt, pillanatok alatt el is aludt.

— Mindjárt itt lesz Boldizsár — gondolta, miközben aggódva nézett vendége arcára. Valami azt súgta neki, hogy helyesen cselekedett. Elindult borogatást készíteni, amikor csengettek.

— Szia, Nagyikám! — ölelte magához a fiatalember. — Jól aludtál? — A néni azonban csendre intette.

— Gyere ide a konyhába, mert mesélnem kell valamit. De ígérd meg, hogy nem szólsz még a rendőrségnek, csak ha én mondom.

Boldizsárnak szinte kipirosodott az arca az izgatottságtól, amikor meghallotta a történetet.

— Jaj nagyikám, miért nem telefonáltál, vagy zörgettél be..., bajod eshetett volna, nem szabad ilyet tenned. Vagy azonnal értesíteni kellett volna a rendőrséget. Meggondolatlanság volt egy vadidegent idehoznod!

Már ment is be a nappaliba. Odaállt az alvó lány mellé, és nézte, mint aki azonnal rájön, mi a magoldás. A lány megmozdult, és jobb kezét a takaró-fölé téve aludt tovább. A férfi nézte a kezét, egyik ujján gyűrűt pillantott meg. A gyűrű, aminek pók formája ismerős volt Boldizsár számára.

— Láttam már ezt a gyűrűt valahol csak nem emlékszem, hogy hol — töprengett, aztán az órájára nézett, majd a nagyanyja szemébe.

— Most el kell mennem, de egy órán belül itt leszek és megoldom ezt a dolgot, addig úgyis még aludni fog ez a lány, ha mégis közben felébredne, azonnal telefonálj nekem. Érted, Nagyi? Azonnal. Nem játék ez Nagyi, nem bűnügyi regény... — puszit nyomott az asszony homlokára, aztán elrohant. Még az út feléig sem ért el, amikor eszébe villant, hogy hol látta a gyűrűt. Bordás doktor szobájában, az asztalon levő képen. Bordás professzor lánya kezén. A szép szőke, hosszú-hajú lány arcát megcsodálta akkor. „De vajon valóban ő van nagyi ágyában?” Azonnal oda kell mennem és finoman érdeklődni a lány felől...

A professzorral akkor találkozott, amikor egy magasugrás alkalmával megsérült a lába, melyet heteken át kezeltek a professzor irányításával. Sietve szelte a lépcsőket a harmadik emeletre, majd bekopogott.

— Igen, tessék — hangzott a szobából. Boldizsár belépett. Elhatározta, hogy őszinte lesz. A professzor meglepődötten nézett rá. Megismerte.

— Csak nincs valami baj a lábával, fiatalember? — kérdezte, miközben hellyel kínálta. Boldizsár azonban nem ült le, hanem az asztal felé fordult. Ott állt a kép, ahol korábban is, ahogyan emlékezett rá. Ott volt a kezén ugyanaz a pókos gyűrű. Nem tétovázott.

Azonnal elmesélte jöttének okát. A professzor pedig, miközben hallgatta a történetet, már vette is kabátját és az autókulcsot. Az autóban aztán elmesélte, hogy hetek óta nagyon furán viselkedik Viki, mert belehabarodott valami modern zenét képviselő együttes vezetőjébe. Már sok mindennel büntették, de eredménytelenül. Sokszor jött haza hajnalban, láthatóan nem kevés ital fogyasztása után. Nagyon féltették, de úgy gondolták talán nem tart sokáig ez a periódus, hisz amikor beszélgettek a kilengéseiről, mindig belátta, hogy hülyeséget csinált. Elképzelni sem tudja, mi történhetett. Közben felhívta a felségét, aki jelezte, hogy Viki reggel sem ment haza, és hogy éppen hívni akarta a férjét, hogy menjenek a rendőrségre.

Egyre bizonyosabbnak látszott, hogy Viki lesz az a lány, aki most egy idegen asszony ágyában alszik. Csak a haja nem stimmelt, mert tegnap reggel még szőke és hosszú volt.

Katus néni az ablakból látta, hogy jött egy nagy fekete autó és kicsit meg is ijedt, de amikor megpillantotta Boldizsárt is, megnyugodott. Csendben ajtót nyitott és beinvitálta otthonába az idegent, aki amint meglátta a lányt az ágyban bólintott.

— Ez Viktória.

Orvos lévén úgy látta jónak, ha beviszi a klinikára. Lassan, óvatosan ébresztgette. Amikor a lány kinyitotta a szemét, még hidegen bámult a semmibe, majd az apja arcát meglátva sírni kezdett. Megismerte, de nem szólt, csak sírt. A professzor magához ölelte és ölébe emelte. Katus néni köntösét ráadva, Boldizsár segítségével az autóba tette. Megköszönte a segítséget és jelezte, hogy hamarosan eljön, de előbb szeretne meggyőződni arról, hogy Vikinek nincsen komolyabb baja.

Mindenki ment a maga dolgára, csak Katus néni nem tudott mihez kezdeni az idejével. Nehezen ment a várakozás. Nem kötötte le sem a főzés, sem Angélával való telefoncsevegés, s a regényt sem bírta a kezébe venni. Már délután négy óra felé járt az idő, amikor újra megérkezett a fekete autó. Boldizsár is jött, és a professzor is, egy csokor virággal a kezében. Az elbeszélésből kiderült, hogy Bordás Viktória, aki élsportoló egy nagyon durva játék áldozata lett. Punk-estet tartottak a fiatalok, s az az együttes adta a talpalávalót, akinek vezetőjéért — Torzsásért — annyira odáig volt a lány. Ám nem mehetett be az estre, csak az, aki megfelel a punkok szabályainak, vagyis az öltözék, a kinézet, és az italozásnak is stimmelnie kell. Viktória ezeknek mind alávetett magát, levágatta, befestette a gyönyörű szőke haját és fekete műkörmöket rakatott fel a pedikűrössel. Arról álmodott, hogy most Torzsás csak neki énekel és gitározik majd. Csak azzal nem számolt, hogy az éjszakai hangulatban a banda olyan italokat is bevet, ami igen komoly következménnyel is jár. Emlékezetkihagyást produkál.

Amikor megtámadták, már benne volt az ital, de még képes volt felfogni, hogy erőszakoskodni akar vele a banda néhány tagja. Azt is látta még, hogy Torzsás is köztük van. Ez nagyon bántotta. Elrohant az éjszaka közepén, ahogy csak a lába bírta és futott, futott, amíg a parkba nem ért. A nagy fára sikerült felmásznia, hisz a sportolásnak köszönhetően fürgén mozgott, de aztán nem emlékezett másra.

Az infúzió segítségével, hamar visszanyerte emlékezetét. Szülei féltő karjai között rádöbbent arra, hogy többé hasonló sem fordulhat elő. Nagy szerencséje volt, hogy Katus néni talált rá, és a fagyos lányt ágyba tessékelte. Még napokig ágyban marad, de ha már teljesen jól lesz, eljön az idős hölgyhöz, hogy személyesen köszönje meg a szerető gondoskodást. Azt is, hogy a szüleit így nem kellett akkora szégyenbe hoznia, hogy a rendőrségre járkáljanak.

A gyűrűt, a pókosat, nagy becsben tartja majd, hisz ez segített abban, hogy kilétére fény derüljön...

 

 

Fotót: a netről-  egy hírdetésből vágtam ki - némi átszerkesztéssel. 

http://7torony.hu/content.php?c=57255

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 58
Tegnapi: 97
Heti: 494
Havi: 1 553
Össz.: 471 550

Látogatottság növelés
Oldal: 138. A gyűrű
Szirmok - © 2008 - 2018 - rojtok.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: mese a pillangóról - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »