Hosszú ideje már annak, hogy beleszerettem. Pontosan emlékezem a napra is, amikor lenyűgözött.
Nem volt nehéz dolgom, de akkor éppen másokat szédített. Mindenki bedőlt neki a szűkebb,- de talán azt is mondhatom- tágabb környezetemben. Nevetséges, de először az illatával vett le a lábamról. Nem tudtam nem figyelni rá, ahogyan mások sem. Volt benne valami varázslatos. Sokan kedvelték már abban az időben is.
De mindenki másért, és máshogyan szereti. Én naponta kétszer is csókolódzom vele ma is még...Szertartásosan. Szerettem a csókját, mely forrón izzott. De valahogy más lett mostanában. Megváltozott. Vagy én változtam? Valóban öregszem? A klimax első jele ez talán?
Nem esik már jól ez a csók. Már látom, hogy le kell mondanom róla. Nagyon nehéz lesz ennyi év után, hiszen társak lettünk. Társak. Elválaszthatatlanok.
Nagyon szerettem öltöztetni. Minden évben más öltözéket kapott. Ma reggel kékben volt.
Azt hiszem a kapcsolatunkat én rontottam el.
Csak én egyedül. Mert nem volt elég nekem csak ő… kellett más is! Másfelé is kacsintottam, telhetetlenül. Egy kis tej, egy kevés sűrített, meg cukrozott izé… no meg a tetejére a hab. Néha még kakaóport is szórok rá! Most ezért ég a gyomrom. Le kell róla mondanom.. . vagy újra úgy szeretni, ahogy régen. Csak őt, a kávét... egyedül.
2007.