Szirmok

 Fehér karácsony

Csoszogó lépteit ismerték már a szomszédok. Néha órákig állt a kapuban, s szívta a cigarettát, néha egyiket a másik után. Olykor a hangját is lehetett hallani, ahogyan a cicájához és a kutyához beszélt. Egyedül élt. A feleségét régen eltemette, a fiai pedig a saját életüket élték. Azt beszélték a faluban róla, hogy mogorva, magának való, zsugori ember, aki a feleségét sem becsülte sokra, s a bánat vitte el.. abba betegedett bele. A fiait sem szerette igazán, csak mindig parancsolgatott nekik. De nem igen tett értük sokat. Csak az anyjukra számíthattak minden gondjukban, örömükben. A legények, meg siettek önállósítani magukat, s elmentek otthonról.

Családot alapítottak.

István az italt választotta szerelmesének. Minden csak az ital után következhetett nála. Ennek köszönhetően aztán egyre magányosabban múltak el az évek. Ősz hajszálai megritkultak a régi vágású sültös sapka alatt.

Csak a cicus és a kutya voltak a társai.

Gondozatlan, mogorva emberré vált, . senkiben sem bízott.

Néha meglátogatta valamelyik fia, de a bűzös, rendetlen, rideg házból inkább elsiettek, elmenekültek s alig maradtak egy órát. István a házába senkit sem engedett be.

A kapuban is mindennap a falugondnokot leste. Ő hozta a közkonyháról az ebédet.

Nem sajnálták a szakácsok , jó adagokat kapott, még az állatoknak is jutott legtöbbször.

Nem igen beszélgetett senkivel. Géza volt az egyetlen ember, akivel néha szeretett szót váltani. Ha éppen olyan kedve volt. Pedig Géza semmiben sem hasonlított rá. Nem ivott, szorgalmas, családszerető emberként élt. Egyetlen szenvedélye is csak a horgászat volt, no meg az olvasás. Az öreg meg soha életében nem szívelte a halat.

Még a szagától is undorodott, nem hogy még horgászni járjon..

Mégis Géza volt az egyetlen akit még a kutyája sem morgott meg .

December dalolászott a zselici dombok között, s hideget húzott maga után.

A fákon már egyetlen levél sem lebegett, csak a fenyőfa ágainak zöldje kiabált kirívóan bele a ködös szürke reggelbe…

- Na cicus – talán fehér lesz a karácsony, hó szagot érzek. – szólt a macskához egy délután, miközben az ebédet megosztotta vele.

Még kilesett kicsit az utcára, aztán becsoszogott a szobába.. nézni a tv-t.

A naptárat is figyelgette, mert várta már a 13-ik havi nyugdíjat..

Jól bevásárol majd , tervezgette. Már csak egy kevés kis pálinka volt a kredencben.

Egy kosár fát még bevonszolt magának, aztán a cserépkályha mellé kuporodott.

- Ide ugyan be nem teszi a lábát egy némber sem. Még meglopnának .- motyorgott magában, mert eszébe jutott, hogy a falugondnok szólt, jönne a családgondozó meg a szociális Kati segíteni, kicsit takarítani, meg fát behordani.

- Abból ugyan nem esznek, hogy itt kalamoljanak. Ronda élősködő népség! –hajtogatta tovább nagy morgások közepette. Óvta a magányát.

Még a postai kézbesítőt sem engedte be. Csak a kapun kívül vette át a küldeményeket.

Azon a pénteki napon is meghozták az ebédet, de nem akarta megnézni sem. Reggel óta csak az áhított ital járt az eszében, meg a nyugdíj.

Ami most szinte ajándék lesz.

Ezt el akarta költeni.

Mindenképpen. Bár napok óta valami tompa fájdalmat érzett a jobb oldalánál.. nem igazán törődött vele. A közkonyhán téli szünetet tartottak, ilyenkor nem főznek. De István pontosan tudta ezt.

Amikor végre átvette a nyugdíjat a postáslánytól, már a szájában érezte a rum ízét. Felöltözködött, aztán elindult az itallerakatba.

Lassan, csoszogva tette meg az utat. Csörömpöltek az üvegek, amikor betette az ajtót maga mögött.

Szombat reggelre, fehérre meszelte a vidéket a tél. Az északi szél, végignyargalászott a fenyőerdőn, nagyon csípős kedvében volt már, amikor a faluhoz ért. Néhány ember mindig kint tartózkodott az utcán, mert folyamatosan lapátolni kellett a havat.

Géza is megfogta a hólapátot, s még István háza előtti járdán is ellapátolta. Máskor is megtette . Az erre célra felvett közhasznú munkásokra nem várt. Nem esett nehezére , hogy megtegye. Valahogy benne volt a vérében, hogy ez az Ő feladata most.

A felesége már a karácsonyi mézeskalácsot sütötte éppen, s közben szólt a rádió. Jelezték, hogy nagy havazás várható.

Géza kinézett az ablakon.

- Anyukám láttad ma az öreget?

- Nem én…ilyen időben ki sem dugja az orrát. Biztosan tv-t néz.

- Igazad van.- hagyta helyben a felesége gondolatait Géza.

Aztán elcsípett egyet a frissen sült mézesből., s gyorsan kilépett a konyhából.

- Hé… aztán a meleg sütemény nehogy a torkodra akadjon Kincsem ! –kiáltott még mosolyogva a férje után Éva asszony.

A jó meleg szobából nézve kifelé …olyan csodásnak és meghittnek látszott minden. Géza még kémlelte egy kicsit a hóesést, aztán belekuporodott a nagy fotelba s kezébe vette a könyvet, amit még tavaly kapott ajándékba. Még nem ért rá elolvasni, pedig de nagyon szerette a könyveket.

Így telt el a nap lassan. A hó már abbahagyta a szitálást is. A házak ablakában advent fényei hirdették az ünnep közeledtét.

Vasárnap reggelre aztán belepett mindent a hó. A fenyők hósubában gyönyörű látványt keltettek.

Géza korán felébredt, hogy jó meleget varázsoljon a házba, mire felébred a család. A nagy fahasábokat tett a kazánba, s figyelte, hogy milyen jó nézni, amikor kígyózik a füst ki a kéményeken.

Hírtelen megdermedten állt a hóban. Szinte a levegőt is visszatartotta.

István házának kéményéből nem látott távozni füstöt.

Még alszik, gondolta…

Gyorsan eltakarította az útról a havat, miközben a szeme mindig csak a kémény felé lesegetett. Csak nem akart ott füst lenni.

A kutyát sem látta kint. Belesett az udvarra. Ott sem látott nyomokat. Sem Istvánét, sem az állatokét. Kiabálni kezdett. De válasz nem jött.

Kicsit tartott a kutyától, de aggodalma erősebb volt, valami fura rossz érzés kerítette hatalmába.

Amikor belépett a házba a kutya oda futott, de nem morgott. A macskák sietve rohantak ki a hóba. Gézának rettenetes bűz csapta meg az orrát . Már már a hányinger keringette, amikor sok keresgélés után meglátta az öreget. Az ágy mellett feküdt. Mellette üvegek garmadája szanaszét heverve. Mindenütt erős vizeletszag terjengett.

Az öreghez lépett, s gyorsan felemelte az ágyra. Az nyöszörgött valamit, de nem lehetett érteni. Betakarta az öreg testét. Rápakolta az összes takarót, amit csak talált. Rettenetes hideg volt a házban. Gyorsan megpakolta fával a cserépkályhát. Aztán hazasietett.

A felesége éppen a reggeli készítésével foglalatoskodott, elmesélte, hogy mit tapasztalt. Meleg takarót vitt át, miközben Éva asszony telefonált István kisebbik fiának. Kérte hogy jöjjenek ha lehet sürgősen, mert az öreget el kell vinni. Gondoskodni kell róla valakinek. A fiú azonban közölte, hogy ma semmiképpen nem tudnak odamenni, talán holnapután majd megnézik, hogy mit is tehetnek.

Meleg húslevessel indult át a szomszédba Éva asszony, de Géza nem engedte át.

- Olyan eszméletlen bűz van az öregnél, hogy két hétig főzni sem tudnál, nem enni. Majd én…

De hiába, Istvánnak nem kellett , nem akart enni. Pálinkát akarta inni…azért nyöszörgött.

De már nem volt az üvegekben. A hűtőszekrényben ott volt az ennivaló, semmihez nem nyúlt jó pár napja.

Géza megetette az éhes állatokat, még jó megpakolta a tüzet aztán hazament. De nem volt nyugalma . A felesége egyedül készült a fa díszítésére, miközben a töltött káposzta már fortyogott a fazékban.

Látta Éva asszony, hogy a férje nagyon nyugtalan, de biztosította arról, hogy egyedül is boldogul. Menjen ügyeljen az öregre…
István szobáját már jól átjárta a meleg. Géza a földön szanaszét hánykolódó üvegeket felszedte, s egy sarokba hordta őket, majd a rengeteg ruhát is egybegyűjtötte egy székre,... Beszélgetni akart Istvánnal, de az csak italért könyörgött, s valahogy egyre érthetetlenebb volt a beszéde. Géza úgy határozott, hogy az ügyeletes orvosnak szól. Nézzék már meg , mert nem várhat addig amíg valamelyik fia rányitja az ajtót az apjára.
Otthon a feleségének elmondta a gondolatait, aki azonnal tárcsázta az ügyeletet.

Késő délután volt már amire kiérkezett az orvosnő, aki kijelentette, hogy ilyen betegeket nem visznek be, majd kijózanodik az öreg.
Géza tehetetlen volt. Próbálta még levessel, teával itatni az öreget, de az kiköpte, ellökte magától .

Még alaposan megpakolta a kályhát , fát vitt be a kosárba, aztán hazaballagott.
Otthon már várták a gyermekei, a szépen feldíszített karácsonyfa, s az ünnepi díszbe öltözött ebédlőasztal .

A fa alatt ajándékok, s a gyertya illata is arról mesélt, hogy íme itt a Karácsony.

Megszületett a KIS JÉZUSKA.

Géza ünnepe azonban nem volt olyan felhőtlen, mint máskor.
Valami nehéz súly telepedett rá. Éjszaka sem tudott aludni. Forgolódott csak az ágyában.
Nagyon korán már István házához vezette az útja…
István már nem nyöszörgött… de még talán lélegzett.
Géza hazament , s a feleségének szólt, hogy ki kellene hívni a háziorvost, mert szerinte István már meghalt. Azonnal telefonált Éva asszony. A háziorvos két és fél óra múlva érkezett meg, s a halál beálltát tudta már csak megállapítani.

Nyomozókat is értesítette, mert ez a szabály ilyen esetben, ha valaki egyedül él- akik idegen kezűségre utaló jeleket nem találtak.
Megállapították, hogy rablás nem történt, mert nem leltek nyomát kutatásnak, pénz után való keresésnek.
Géza még értesítette a családot telefonon, hogy édesapjuk elhunyt.
Mindkét fiú megérkezett hamarosan családtagjaikkal együtt, szinte alig szóltak Gézához. Úgy tűnt nem nagyon tetszett nekik, hogy a szomszéd beleavatkozott a dolgokba.

Másnap aztán elterjedt a faluban a hír, hogy a nyomozók egymillió hétszázezer forintot találtak István ágyában, készpénzben.

A hó pedig csak szakadt, szakadt egyre erősebben…

2007

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat