Válogatós cicák

Az orgonabokrok alatt még deres volt a talaj. A Nap alig járta át simogatóan a bokrok tövét. A járda is erősen csillogott a nedvességtől az épület mellett. Amikor a csengő megszólalt, Mariann csak úgy, kis papucsában szaladt ki a kapuhoz. Szomszédból keresték éppen, nem akart mást a szomszédasszony, csak megkérdezni, hogy tudnának-e  kölcsön adni, egy kevéske zsemlemorzsát, mert az éppen elfogyott, s most igen csak kellene. Még van három szelet karaj...

- Azonnal hozom, kiáltotta Mariann asszony, aki az 50-es éveinek elején járt, de rendkívül fiatalos volt. Szőke hajában szinte nem is lehetett ősz szálakat találni. Négy unokával is dicsekedhetett, s meg is tette. Lánya pedagógusként dolgozott, a két unoka, abba az iskolába járt, ahol az édesanyjuk tanított. A fia postai kézbesítőként, mobilpostásként kereste a betevőt, a közeli városban. A két kis lurkó, még bölcsibe’ járt. Mariann hetente kétszer autózott el hozzájuk. Néha Csaba mérgelődött is, mert a feleségének nem volt jogosítványa. Így aztán neki kellett fuvarozni…

Sietve futott vissza a konyhába, hogy zsemlemorzsát vigyen...

- Ki volt az? - kérdezte Csaba, aki éppen kedvenc foteljében terpeszkedve nézte a reggeli műsort a tv-ben. Le nem maradt volna semmiért egyetlen sportműsor közvetítésről sem, de a politikai töltetűekre is erőteljesen figyelt. Felesége nem szerette, ha órákig a labdarúgást nézte, hol ide, hol oda kapcsolgatva a csatornák között, mert ilyenkor meglehetősen sokat hangoskodott.

- A szomszédasszony kért egy kis zsemlemorzsát. Sürgősen kell nekik... gondolom, jönnek az unokák - nézett  a férjére, majd sietve betette maga mögött a nagy portálajtót.

Csaba nem foglalkozott ilyen „adok-kapok” szomszédolással, igen el volt foglalva a reggeli sporthírek figyelésével. Olyan nagyon belemerült, hogy Marianna hosszas távolléte sem tűnt fel neki. Csak korgó gyomra jelezett, hogy idő van.

- Hol vagy? – szólt kicsit kérő hangsúllyal, de választ nem kapott. Nézte még egy ideig a sportot, aztán újra megszólalt.

- Hova tűntél el, Mama?  - amióta megszülettek az unokák, a Mariannból Mama lett. Így hívta a család… egyszerűen, csak Mama. De a mama most nem válaszolt.

- Hova az ördögbe mehetett el? - nézett az ajtó irányába a szemüvege fölött.

Lassan feltápászkodott a kényelmes helyéről, hogy kilessen az ablakon.

Meghűlt az vér az ereiben  egy pillanatra, amikor meglátta, hogy a felesége a betonjárdán fekszik.

Szaladt is hozzá, ahogy csak tudott…

Mariann asszony megcsúszott. Esése következtében eltörött a lába.

Csaba nagyon óvatosan vitte be a feleségét a házba, akit láthatóan erősen gyötört a fájdalom. Orvost hívtak, aki kórházba utalta az asszonyt. Begipszelt lábbal az otthonában lábadozhatott, nem volt szükség arra, hogy hosszasabban bent maradjon a kórházban. Csaba gondosan kiszolgálta a feleségét, megtette, amit csak tudott, az asszony pedig szóban adott instrukciókat, bizonyos tevékenységek elvégzésére.

A házban három cica is lakott, Mariann nagyon szerette őket. Csaba kevésbé, de nem zsörtölődött emiatt sohasem. Elfogadta, hogy ez is a felesége egyik hóbortja. Most azonban a cicákról is neki kellett gondoskodni. Melegítette a tejet, adta az ételmaradékot, no és természetesen száraz macskatápot is juttatott a nyávogó népségnek.

Vásárolni is ő ment, nem kis feladatnak bizonyult, bár a neje felírta mit is kell vennie, ő azonban szégyellte elővenni a papírt.

A memóriájával nem szokott baj lenni, így hát arra támaszkodott a bevásárláskor. Otthon aztán szépen a helyére rakosgatta a dolgokat. Így telt el jó néhány nap. Közben sokat beszélgettek.

- Miért nyávognak ezek a macskák állandóan? - kérdezte az asszony egyik délután. - Megetetted őket?

- Persze, hogy meg - hangzott a válasz.

A cicák azonban este is, meg másnap reggel is csak miákoltak. A lakásba nem voltak bejáratosak, de jó kis helyük volt a melléképületben, meg a kazánházban, ahol mindig melegedhettek.

Csabát is idegesítette, hogy szinte lépni sem tudott tőlük. Gondolkodóba esett, mert azt tudta, hogy máskor nem szoktak ennyit nyihogni ezek a szőrpamacsok. Mi lehet a baj? Mit csinálok én rosszul? Vagy talán megérzik, hogy én nem vagyok oda értük?  - morfondírozott magában, aztán elhessegette a gondolatokat, mert látta, hogy minden edény tele van. Hozzá sem nyúltak.

Akkor meg mi a fene bajuk lehet? Biztosan igen elkényeztette őket az asszony…- gondolta. Két nap eltelte után aztán Mariann nem bírta szó nélkül, pedig türtőztette magát. Nem akarta a férjét megbántani azzal, hogy valamit nem jól csinál.

- Már aludni sem tudok ezektől a cicáktól. Nem tudom mi a fene van velük. Ilyet még nem csináltak.

- El vannak kényeztetve... az a bajuk. Csak a házi koszt, az kellene nekik. Napok óta hozzá sem nyúltak a táphoz. Pedig most nem kapnak mást! Ha éhesek lesznek, majd megeszik - morgolódott a férfi.

- Mutasd meg nekem, milyen tápot vettél nekik – szólt,  rosszat sejtve, az asszony.

- Milyet vettem volna? Amilyen volt. Nem kutyatápot az biztos!.. A csomagolásra is macskák vannak rajzolva… De idehozom, aztán láthatod magad is.

Azzal kiment a kazánházba, s egy jó nagy zacskót hozott be, ami szinte még tele volt.

- Na nézd meg! – nyújtotta oda… - Te is ilyet szoktál venni… nem? Macskatáp az macskatáp.

Mariann el sem vette a zacskót, hanem egy hatalmasat nevetett…

- Az van a csomagolásra írva, hogy MACSKAALOM!

Hát ezért voltak ezek a cicák ilyen válogatósak.

Csaba még néhány másodpercig állt, aztán ahogy tudatosult benne a dolog, ő is hahotázni kezdett…

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: 17. Válogatós cicák.... (prózácska :) )
Szirmok - © 2008 - 2024 - rojtok.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat