Szirmok

Mindig nagy vágyat éreztem arra, hogy lássam a tengert. Úgy képzeltem el, hogy  ülök a parton, vagy valami sziklafélén és hallgatom a víz hangját, a természet zajait. Nincs körülöttem senki… és nem látom a túlsópartot. Csak a végtelen nagy vizet, távolban egy egy hajóval… Így eltölteni a parton pár órát, egyedül. Akár egy éjszakát is … valakivel, aki érti ezt a vágyamat.  Találkoztam a Tengerrel. Ám közel sem úgy, ahogy   megálmodtam. Mégis boldoggá tett.  Az Adriát láthattam , ( bár nem mentem bele fürdeni, hisz fürdőruhám sem volt, meg egyébként sem… )  két alkalommal is.  Először a  horvátországi partokon, majd  Olaszországban is.  Egyik helyen sem lehettem egyedül. Mindegyiken tömeg… strand.

Valaha az erdőbe is szerettem járni. Egyedül. Otthon, gyerekkoromban a szőlőhegyeket jártam… Bodont, a dombot, ahonnan zalai dombságig el lehetett látni.  Ilyenkor éreztem  Isten közelségét. Vagy csak magammal ismerkedtem.

Ezek a pillanatok hiányoznak az életemből.  Nem csak a koronavírus az oka.  Ma már nem mernék egyedül kószálni sehol.  Igaz, már nem tudok olyan sok kilométert gyalogolni, de még mindig  szeretek túrázni. Illetve szeretnék.   Nézek egy Török sorozatot,  ami tele van szép természeti képekkel.   Most azt találtam ki, hogy  új célom… a Fekete tenger lesz. A Boszporuszon  is átgyalogolni. Ha gazadag ember lennék, nem törekednék arra, hogy házaim, aranyaim legyenek.  Nem gyűjtenék érmeket, pénzt, és festményeket, szobrokat sem.  Nem kótyavetyélném el, bizonyára gondolnék a szűkösebb évekre, és a gyerekeimre, családom jövőjére is.   Ám magamnak  mindenképpen azt a célt tűzném ki, hogy lássak  minél többet a világból.  

Most, amikor írom ezeket a gondolatokat…. esik az eső. November toporog az ajtóban. Odakint a sok lepotyogott falevél…   Főleg a diófáról.  Már több mázsát összegyűjtöttem. Nyáron  szűri a napfényt. Eszembe jutott egy régi régi… írásom a diófáról.  Már nincs meg…. mégis, milyen nagy szeretettel gondolok arra a közel egy évtizedre, amikor szerettem, a dombok-lombokat. Az idő nagy úr... elhalványítja az érzéseket, de ahol azok erősek voltak, ott még élesek az emlékképek. Ott még a feledés homálya nem tud erőre kapni. 

Az öreg diófa beteg. Nem hiszem hogy meg tudom gyógyítani. Talán ültetek egy újat. Én már nem fogok pihenni az árnyákában, de az utánam jövőknek... tán lesz majd az asztalán diós kalács is....

2020. október 29.  

Kiegészítés.  2020. október 30. 

Ma a temetőben jártam. Otthon. Édeském, édesanyám, és dédszüleim sírjánál, illetve nagynéném férjénél, és  a tavasszal elhunyt osztálytársam sírjára is vittem virágot.  A Temetőkertben keresgélve megtaláltam  egy számomra kedves néni nyughelyét is, és még valakiét, akire mindig szeretettel gondolok.  Úgy alakult, hogy ma kellett  elmennem.  Biztosan égnek még a mécsesek...  autózás közben csipogott a telefonom.  Megnéztem, amikor megállt az autó motorja. Hír érkezett:  Törökországban hatalmas földrengés pusztított.  Eszembe jutott, hogy éppen tegnap írtam le... odavágyom.  Lehet, hogy ezt az álmomat sem tudom megvalósítani?  Hazafelé tartottam...  nagy, halálos kimenetelű  baleset   miatt   nagy kerülőt kellett tennem, de  a kerülő úton is balesettel találkoztam. Árokban landolt egy autó, a másik meg mellette, sérülten.  Rendőrök helyszíneltek, de még nem zárták le az utat… mint a másik balesetnél, ahol két mentőhelikopterre, tűzoltó autókra is szükség volt. 

Rosszak erre az utak.  Sokan nem  értik meg, hogy nem szabad  gyorsan száguldozni.  Nedves utakra  potyogó falevél is segít a csúszásban. Vadak  jönnek mennek… Óvatosnak kellene lenni.   Vigyázzon magára és embertársaira mindenki…  Mert az életünk csak egyszeri, és megismételhetetlen….

 Kedves  Olvasó! Ha erre jártál, és  rátaláltál  a gondolataimra… Kérlek … Te is vigyázz magadra… Óvjon a Teremtő minden rossztól! 

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat