Szirmok

Sokáig hittem, egyedül vagyok,
mint nyírfák közt felnövő szomorúfűz,
 Csillagok közé ékelődő hold,
kinek foltos testére száradt a nappal kenőcse.
Virágaimmal simulok egy légtérbe…
 Kék madár repdes köröttem
szárnya sebére meleget fújok, dalol…
csak én hallom, hogy ének.
Mások hiába zenélnek.

Minden titkomat szirmokba fonva
jártam ég és föld között
Rám hajolt az ég, ringatott a rét
a felhők fölött kékbe öltözöm…

2014. október .18.

( fotó: Győri Zoltán)